Az ipari szimbiózis egyfajta közvetítői tevékenység, melynek célja, hogy különféle cégeket, vállalatokat kapcsoljon össze innovatív együttműködések keretében azért, hogy megoldást találjanak arra, hogyan lehetne azokat az anyagokat, amelyek hulladékként jelentkeznek az egyik oldalon, nyersanyagként felhasználni egy másik vállalkozás tevékenységéhez.
A „szimbiózis” kifejezéssel általában a természetben előforduló, mindkét fél számára kölcsönösen hasznot hajtó kapcsolatotokat (két vagy több faj közötti tápanyag, energia információ stb cserét) jelölnek.
A ipari szimbiózis keretében megvalósuló helyi szintű vagy szélesebb körű együttműködés csökkentheti a vadonatúj nyersanyagok, illetve a hulladék elhelyezés iránti igényt, ezáltal mintegy bezárja az anyagkörforgást, mely egy alapvető fontosságú eleme a körkörös gazdaságnak és egyik fő hajtóereje a zöld növekedésnek és az öko-innovatív megoldásoknak.
Jelenleg Európában csak néhány Uniós hátterű hálózat létezik, melyek az ipari szimbiózist és az Európai Innovációs Partnerségeket (nemzeti (NISP (GB), regionális (pl. Cleantech Östergötland (Svédország) vagy éppen helyi szintű (pl. Kalundborg (Dánia) kezdeményezéseket támogatják.
Azonban ahhoz, hogy az ipari szimbiózis egy széles körben elterjedt, kereskedelmi realitássá váljon, nemcsak számos kihívást kell még megoldani elsősorban a különféle szektorokból származó hulladékanyagok, iparágak közötti mozgatása tekintetében, hanem az alábbiakkal kapcsolatban is sok kérdést kell még megválaszolni:
- Környezetvédelmi és társadalmi hatások
- Technológiai-, folyamat- és jogharmonizáció
- A civil társadalom bevonása a körkörös gazdaságba Uniós szinten
- Információ a hulladékokról, mint nyersanyag/erőforrás
- Hulladékkezelési technológiák
- Üzleti modellek és koordináció az értéklánc egyes szakaszainak képviselői között.
A FISSAC projekt szorosan együtt fog működni az érintett vállalatokkal és szervezetekkel, hogy minél alaposabban megértse a felsorolt szempontokat, illetve hogy egy olyan modellt, valamint egyéb támogató rendszereket fejleszthessen, melyek lehetővé teszik majd a kihívásokon való felülemelkedést.